Az egyetlen különbség a között a két ember között, aki képes önazonos, bátor és kockázatosnak tűnő döntéseket meghozni, -például kilépni egy boldogságot nem hozó kapcsolatból-, és a között, aki ezt egyenlőre nem tudja megtenni, lényegében annyi, hogy az egyik mer és tud önmagában hinni, és ehhez kap is külső bátorítást, támogatást, vagyis mások is hisznek benne, a másik ember pedig MÉG NEM talál, MÉG NEM kap ilyen külső segítséget és egyedül, fuldokolva küzd a hatalmas hullámokkal az élet viharos óceánján.

A szelet a legtöbben nem szeretik, mert kellemetlen, viharos, olykor romboló, pusztító. Mégis szükséges, hiszen létezik… minden kellemetlenségével együtt…
Az analógiás gondolkodás sokat segíthet a szél megértésében. Gondolj csak bele, mekkora erő, energia rejlik benne! Hasonlóan a haraghoz, a düh érzéséhez, ez is a “nem szeretem” kategóriába tartozik, legtöbben elfedik, ki akarják iktatni, nem létezőnek tekinteni.

Kész vagyok a nehézségekkel szembenézni és segítséget kérni -mégha tudom is, hogy ez nehéz és fáradtságos munka lesz- és mától legalább egy kicsit jobban, jóban akarok lenni. Most, Ma választhatok. Mindehhez idő, elszántság, pénz, kitartás kell, mert az önismereti út nehéz hegymenetekkel teli.

Jól esett az esővel együtt síni…

Amikor az ember tehetetlen, néha egészen fura, sőt csodálatos módon jöhet a megoldás.

Hogyan vezetett a reggeli köd a belső ködösségen keresztül a jelen pillanat, a most megéléséhez.

Hiszem és napról napra megtapasztalom, hogy a nehézségek és a jó dolgok végül kiegyenlítik egymást. A kérdés az, hogy ezt észrevesszük-e.

Mi az, ami egy embert a gyógyszerfüggőségbe vezet és mi az, ami kivezetheti a sötétségből.