A gondoskodás, a másokkal való törődés, a ráhangolódás és a segítségnyújtás mindig is az életem része volt. Budapesten születtem orvos szülők 2. gyermekeként. Keresztény és zsidó gyökerekből táplálkozva számtalan transzgenerációs traumát örököltem, elég bonyolult és fájdalmas alapcsomagot kaptam. Pont ezért mindig is elszántan és szenvedélyesen törekedtem és törekszem a mai napig is arra, hogy az önálló utamat járjam és megtaláljam a saját helyes válaszaimat az élet nagy kérdéseire.

Már az oviban is azt szerettem a legjobban, amikor “csak úgy” együtt vagyunk és beszélgetünk. Kicsi korom óta a családtagjaim és a körülöttem lévő emberek különleges bizalmat szavaztak nekem, és kritikus lelki vagy egészségügyi állapotukban gyakran csak tőlem fogadtak el segítséget. A környezetemben élők mindig is azt mondták, hogy pszichológusnak kéne lennem. És bevallom, nekem is ez volt a titkos álmom. Így fordultam már nagyon fiatalon az önismeret, a pszichológia, a spiritualitás és a filozófia felé. A gimnáziumi és az egyetemi éveim alatt számtalan dolgot kipróbáltam, két végén égettem a gyertyát, emellett éjszakánként vendéglátóztam, fotóztam, rendezvényeket szerveztem, körbeutaztam Indiát és legfőképp állandóan szorongtam.

Az élet továbbra is intenzíven zajlott körülöttem, mert kíváncsi, nyughatatlan természetem sohasem hagyott kérdések nélkül. Ennek köszönhetem, hogy sok mindent megtapasztaltam, trauma traumát követett, szélsőségek, összeomlások sora, egészen addig, míg eljött egy pont, ahonnan nem volt tovább. Leértem a gödör aljára és összeomlottam. Apám öngyilkos lett, elváltam, és mindez olyan súlyt nyomott rám, hogy nem tudtam, van-e tovább. Folyamatosan magányosnak, céltalannak, rosszkedvűnek, szorongónak és fáradtnak éreztem magam lelkileg és fizikailag is. Alig tudtam aludni, enni, és már semmi sem okozott igazán örömet. Úgy éreztem, hogy minden értelmetlen és nincs erőm tovább élni.

Ekkor hoztam egy bátor döntést, magam mögött hagytam az addigi munkámat, a biztonságosnak hitt otthonomat, a régi életemet és kiléptem az ismeretlenbe. 

Egy ember hitt bennem igazán akkoriban. Ő segített, hogy megtapasztaltam, én is fontos vagyok, és semmi sem hülyeség, amit érzek és gondolok a világról és magamról. Ez a belém vetett hit és bizalom olyan belső biztonságot és hajtóerőt adott, hogy képessé váltam rálépni a saját utamra. Újraterveztem az életemet és kiléptem az ismeretlenbe. Ez a folyamat pont olyan volt, mint a repülés. Meghoztam a döntést, kitártam a karjaimat, nekifutottam és elrugaszkodtam a stabilnak hitt talajtól. Bár akkor még nem tudtam pontosan, mi történik, csak éreztem, hogy ez az, amire mindig is vágytam: végre szárnyalhatok! Ekkor kezdtem el egyéni konzultációkat tartani. Ennek már több, mint 8 éve…

Azóta rengeteg mindent történt. 2017-től számomra varázslatos módon elkezdtek megtalálni az emberek és egyre többen tapasztalták meg azt, amit én is: képessé váltak új irányt és értelmet adni az életüknek. Hatalmas átalakulásoknak lehettem részese általuk, ami még több hajtóerőt adott a munkámban.

Miközben az életem funkcionálisan rendeződött, valami mégsem volt OK. 2020-ban, a Covid kirobbanásakor újabb fordulóponthoz érkeztem: rákot diagnosztizáltak nálam. Ekkor is csak egyetlen egy kérdést kellett feltennem magamnak: Mi értelme lehet az életemnek? Pontosan emlékszem a pillanatra, amikor tudatosult bennem, hogy itt az idő szembenéznem magammal sokkal mélyebb szinteken. Igen-t mondtam magamra és ezzel hatalmas lehetőséget kaptam, mert nemcsak szó szerint az utolsó páciens voltam, akit a kórház lezárása előtt még megműtöttek, és túléltem a betegséget, hanem újabb hajtóerőt kaptam a szárnyaláshoz! Egy héttel a műtét után elkezdtem online meditációkat tartani, kezdetben naponta, majd később heti több alkalommal. Leírhatatlan az a közösségi élmény és átalakulás, amit a Szeretek meditálni csoportban több, mint 3 év alatt együtt átéltünk.

A meditációs gyakorlásomat egy újabb fordulópont, életem eddigi legnehezebb története törte ketté 2023. áprilisában. Azon a szép tavaszi napon délelőtt egy videó hatására a padlón maradtam. Tudatosult, amit mindig is éreztem. Apám pici kislányként éveken keresztül szexuálisan bántalmazott. Itt fordult meg velem teljesen a világ. Miközben életem eddigi legnagyobb fájdalmát éltem át, a legellentmondásosabb ebben a traumában, hogy ezzel párhuzamosan valahogy meg is könnyebbültem. Végre fény derült arra a családi titokra, ami az egész életemet, mindent behálózott. Magyarázatot kaptam mindenre és közben semmire. Ezzel a csomaggal kellett valamit kezdenem, miközben nemhogy szüneteltettem volna a munkát, sőt! még inkább belevetettem magam és egyre több súlyos tragédiával és fájdalommal segítettem szembenézni a hozzám fordulóknak. Soha nem tapasztalt erőt kezdtem el érezni magamban, mert tudtam: ha már kétszer felálltam a romok alól és újjászülettem, ezen a legsötétebb poklon is át fogom verekedni magam, és felszabadítom magam azáltal, hogy megtalálom, mi ad újra értelmet az életemnek.

Végül életem traumája hosszú és kitartó belső munka árán egy szent pillanatban ajándékká változott, megszűnt bennem tovább élni a szorongató csendes gyilkos: a szégyen. És ezzel együtt valami olyan belső helyre érkeztem, aminek épp a közepén vagyok. Még nem tudom, merre, hova vezet ez az út tovább. Egyet viszont biztosan tudok: a következő 50 évemet már nem a traumák árnyékában, nem a sötétségben, hanem a ragyogó fényes oldalon fogom tölteni. És ehhez foglak hozzásegíteni téged is, amikor készen állsz!