Megkönnyebbülés

“Végre szakítottunk. Azt hittem, nehéz lesz, de igazából megkönnyebbülést éreztem. Már egy éve nem voltam önmagam, és most végre újra jól vagyok!”

Ezekkel a szavakkal kezdtük a beszélgetést azzal a fiatal lánnyal, aki egy több éves kapcsolatot zárt le karácsony másnapján, az év legkritikusabb időszakában…

Közel két éve dolgozunk együtt, az első év leginkább a múltbeli történetek megértésével és “áthuzalozásával” telt. Az előző év pedig a párkapcsolati hullámvölgyek, a bántalmazások, a határ húzás, az önértékelés és a munkahelyi kérdések mentén zajlott. Kitartó munka vezetett el ahhoz a ponthoz, mire nem-et tudott mondani és elég bátorsága lett ahhoz, hogy döntés helyzetekben a saját igényeit és érzéseit nem nyomja el, hanem önmagát válassza.

Hajszínt váltott, beszédesebb, nyitottabb, mosolygósabb lett. Már azt is megengedi magának, hogy a tánc-ami 10 évig a mindennapjai része volt-újra magával ragadja, mostanában spontán parkettra perdül. Munkahely váltás előtt áll és a szerelem is betoppant az életébe.

Azt mondta, az elmúlt egy hónap során mintha egy évet élt volna meg, olyan intenzív élmények, felismerések érték, és jelentős átalakuláson ment keresztül. Mindezt sok kicsi, apró lépés előzte meg és egy nagyon bátor döntés: ki mert lépni abból a biztonságosnak hitt kapcsolatból, amiben valójában sokszor a saját börtönébe zárta magát. Hogy kinél mikor érkezik el egy ilyen váltó pont, nagyon egyéni. Az viszont, hogy ennek milyen csodálatos ajándékai vannak, az szinte mindenkinél egybehangzóan felbecsülhetetlen ahhoz képest, amilyen helyzetben és állapotban azt megelőzően volt.

Sokszor megtörténik, hogy egy másik embert sokkal alkalmasabbnak, szerencsésebbnek, bátrabbnak, szebbnek, jobbnak tartunk, azt hisszük, neki könnyebb, hogy ellentétben velünk, ő megérdemli a jót. Emiatt a másikra gyakran féltékenyek vagyunk, önmagunkat pedig folyamatosan lebecsüljük és rossznak, hiányosnak, nem elég jónak, alkalmatlannak nevezzük. Azt hisszük, hogy a másiknak könnyebb, szebb, jobb az élete, a mi romhalmazunkhoz képest… Vajon miért van egy így?

Az egyetlen különbség a között a két ember között, aki képes önazonos, bátor és kockázatosnak tűnő döntéseket meghozni, -például kilépni egy boldogságot nem hozó kapcsolatból-, és a között, aki ezt egyenlőre nem tudja megtenni, lényegében annyi, hogy az egyik mer és tud önmagában hinni, és ehhez kap is külső bátorítást, támogatást, vagyis mások is hisznek benne, a másik ember pedig MÉG NEM talál, MÉG NEM kap ilyen külső segítséget és egyedül, fuldokolva küzd a hatalmas hullámokkal az élet viharos óceánján.

Nagyon fontos szerintem azt tudatosítani, hogy nem egyszemélyes műfaj az emberi lét, hanem társakkal, mások segítségével, a másik belénk vetett hitével, bizalmával és biztatásával vagyunk képesek a nehéz lépéseket megtenni, és megtanulni elnavigálni az élet óceánján. Valójában ezt a társas emberi kapcsolódást, bizalmat, hitet éhezik, akik úgy érzik, nem jutnak egyről a kettőre ebben a világban! Legtöbbször már egész pici kortól az az élmény és meggyőződés kíséri őket, hogy nem bízhatnak, nem kapnak segítséget szükség esetén, hogy mindent egyedül kell megoldani, és bizony egész életükre kihat, pókháló szerűen szövi át a mindennapokat.

Ezért ha úgy érzed, eddig soha senki nem hitt benned igazán, nem volt elég figyelme feléd, nem hallgatott meg szükség idején, az egy nagyon fájdalmas, fullasztó felismerés. De az ezzel való szembenézés egyben a “végre jól vagyok, újra önmagam lehetek” érzés felfedezésének és megtapasztalásának a LEHETŐSÉGE és KEZDETE. Átéltem én is mindezt. Ezért arra szeretnélek bátorítani, hogy indulj el és addig keress, míg meg nem találod azt vagy azokat az embereket, aki, akik megteszik neked, érted, hogy a pókháló lebontogatásában kedvesen és türelemmel veled vannak. A másik ember is erre vágyik, valójában ugyanez hajtja őt is, így ez a küldetés egyáltalán nem lehetetlen. Útra kell kelni és addig menni és keresni, míg meg nem találod. Ezt abból fogod tudni pontosan beazonosítani, hogy a könnyűség, a megkönnyebbülés érzése fog áthatni. Mert a másik ember felénk való figyelme, hite, biztatása csodákra képes. A benned lévő csoda felragyogása pedig vissza áramlik a téged támogató felé, és ez a folyamat aztán képes téged - és végtére is mindkettőtöket - olyan lendületbe hozni, ami oda-vissza áramló energiaként folyamatosan önmagát fogja erősíteni.

A te dolgod ebben ma, itt és most annyi, hogy azt az első pici lépést megtedd, és ne állj le, ne add fel, hanem akkor is lépkedj tovább, keress, kutass, ha most még nem tudod, hogy ez hova vezet. Ha jó helyre érkeztél, azonnal érezni fogod. Ez a megkönnyebbülés!