Nem túlélni, hanem élni - amikor a tél még nem enged

A tél idén hosszúnak tűnik. Bár túl vagyunk a decemberen, túléltük a januárt, és sokan már a fellélegzést várnánk, úgy tűnik, a hideg és a tél még nem ereszt.

Ilyenkor gyakran bekapcsol a belső mondat: „Csak éljük túl ezt az időszakot.”

Ilyenkor túlélő üzemmódba kapcsolunk. Fogytán a kitartás, a lelkesedés, az erő. Egyre több a várakozás. És közben ott a bizonytalanság is, mert nyilván nem lehet pontosan tudni, mikor lesz vége a télnek.

Itt van egy pont, ahol érdemes megállni, és finoman átkeretezni a gondolatainkat. Mert talán nem túlélni kell, hanem élni – máshogyan.

Nem nagy lendülettel. Nem teljesítményből. Hanem a MOSThoz igazodva.

Ha körülnézünk a természetben, sokat segíthet és sokat tanulhatunk. Nincsenek még nagy ugrások. Az élővilág sem indul meg látványosan – csak kitart, türelmes és várakozik. Azt figyeli, ami most kell. Ami ma elég és szükséges. És közben ÉL.

Csendesen.

Ez nem a nagy teljesítmények ideje. Nem azért, mert valamit rosszul csinálunk, hanem mert ez a természet rendje.

Az energia most máshova megy. A megtartásra. A megmaradásra. A jelenre.

Itt kapcsolódik be számomra a Belső Pillanat. A Belső Pillanat nem azt kérdezi, hogy mikor lesz már jobb. Hanem azt, hogyan vagyok most, ebben a pillanatban?

Megállít. És megengedi, hogy észrevedd, megéld azt, ami van.

Nem azt kérdezi, hogyan éljem túl ezt, hanem azt: Mitől lehet ez a most élhető?

Talán attól, ha nem azt nézzük, ami nincs. Hanem azt, ami most van és lehetséges.

Egy puha, meleg takaró. Egy jó beszélgetés. Egy csendes perc. A testünk, ami még mindig kitartással értünk működik. A szívünk, amiben még mindig van érzés: öröm, hit, lelkesedés.

A Belső Pillanat erről szól: túlélés helyett élni a jelenben, a mostban. Ez most elég lehet.