Idegrendszeri fáradtság – amikor a pihenés sem pihentet

Az utóbbi időben egyre többen mondják nekem ugyanazt, csak kicsit más szavakkal:

„Nem tudok megnyugodni, állandóan kattog az agyam.”
„Mindig készenlétben vagyok.”
„Pörgök, és nem tudok leállni.”
„Aludtam, mégsem pihentem ki magam.”
„Mintha sosem lennék igazán nyugalomban.”

Sokáig ilyenkor azt hisszük, hogy valamit rosszul csinálunk.
Hogy nem vagyunk elég tudatosak, elég erősek, elég fegyelmezettek.

És egy nagy adag sikertelenségérzés rakódik a már amúgy is kifáradt állapotra.

Pedig gyakran nem arról van szó, hogy nem csinálsz valamit elég jól.

Hanem arról, hogy az idegrendszered túl sokáig volt feszültségben,
és nem tud visszatérni a nyugalmi állapotba.

És itt jön még egy „pofon” az amúgy is túlterhelt életedbe.

Mert olyat is gyakran hallok, hogy:

„Olyan rég voltam nyugalomban.”
„Valójában a nyugalom nem is ismerős.”
„Nem is tudom, mikor volt legutóbb jól eső csend körülöttem.”

Vannak emberek, akik csak ritkán – vagy talán soha – nem voltak igazán nyugalomban.

Nem azért, mert ne tudnának lazítani.

Hanem azért, mert korán megtanulták, hogy:

– figyelni kell
– készenlétben kell lenni
– teljesíteni kell
– az „elég jó” nem elég

Alkalmazkodni kell. Résen lenni. Erősnek maradni. Ez az állandósult készenléti állapot.

És innen könnyen érthetővé válik, hogy ebben az esetben miért lesz a feszültség lesz a normális.

Amit a legtöbben stressznek neveznek, pedig itt másról van szó.

Egy sokkal mélyebb összefüggésről:

a biztonság és a nyugalom tartós, megszokott hiányáról.

A biztonság és a nyugalom ilyenkor furcsa, szokatlan, sőt néha ijesztő állapotként jelenik meg.

És ilyenkor sokan menekülni kezdenek azokból a kapcsolatokból, helyzetekből,

ahol megérintette őket az intimitás, a bizalom, a nyugalom, a békés létezés élménye.

Ez nem személyiségjegy.
Nem személyiségvonás.

Ez idegrendszeri tanulás, ami állandósult működéssé vált.

A „tennem kellene valamit” belső kényszere.

Amikor ebben az állapotban vagyunk, gyakran megjelenik egy belső nyomás:

„Tennem kellene valamit, hogy jobban legyek.”
„Még jobban, még többet kell dolgoznom.”
„Cselekednem kell.”
„Nem ülhetek, nem pihenhetek tovább.”

És ez teljesen érthető.Mert logikus gondolat, a múlt tapasztalatainak logikája.

Ám a hátterében az állandósult készenléti reakció áll.

És a gond ott kezdődik, amikor a „tennem kell” belső parancsa
újabb feladatokat, újabb önfejlesztést, újabb erőfeszítést diktál.

Pedig idegrendszeri fáradtságban
nem a „kell”-ek,
és nem a gyors megoldások segítenek.

Hanem az, hogy:

– időt és teret adsz magadnak,
– fokozatosan lassítasz,
– egy helyben maradsz,

– és ami talán a legfontosabb:

megengeded, hogy megjelenjen annak a tudata és érzése, hogy most valami nagyon fontos történik benned.

Valami kényelmetlen. Ijesztő. Diszkomfortos.

És arra vár, hogy végre megfigyeld. Hogy végre magadhoz közelebb vezessen.

Amire ilyenkor valóban szükség van, az a biztonság és az elfogadás érzése. Magaddal.

Mert az idegrendszeri nyugalom a biztonságérzet és az együttérző figyelem megtapasztalásából születik.

Sokan ilyenkor módszert keresnek, kapaszkodót, gyors megoldást, azonnali enyhülést.

Pedig leginkább két dologra van ilyenkor szükség:

Elsősorban: magadra.

Másodsorban: egy másik emberre, akiben bízhatsz, akinek ki lehet sírni magadat, akinél lehet panaszkodni,

anélkül, hogy figyelned kellene arra, nem vagy-e túl sok, nem beszélsz-e „hülyeségeket”.

Lelkiismeret-furdalás nélkül.

Mert ez a döntés nem a gyengeség jele, hanem a bátorságé.

Ez a lépés az elsődleges idegrendszeri szükséglet.

Amit ilyenkor mondhatsz magadnak:

Most nem kell összeszednem magam.

Mondhatom úgy, ahogy van.
Lehetek most úgy, ahogy vagyok.
Érezhetek most úgy, ahogy érzek.

Lehet, hogy pont ez fog segíteni nekem.
Lehet, hogy most ezt kipróbálom.
Lehet, hogy most ezt az állapotot
megengedem magamnak.

Ha ezt olvasva azt érzed,
hogy jólesne nem egyedül lenni ezzel,
akkor talán most elég ennyi: nem kell tovább egyedül cipelned.

És bízom benne,
hogy egyszer majd elhiszed:
megvan benned minden,
mert minden benned van.

Ha szeretnéd, itt tudunk kapcsolódni.
Nyugodtan. A te tempódban.

Hogy visszatalálj önmagadhoz.